döbbenetes dolog, hogy szombat reggel hét óra tíz perckor a világ (=a kollégium) olyan, mint valami zombitelep. ember sehol, csak szuszogást hallani, még tányérzörgést se, de komolyan. és emellett madárcsiripelés és fácánrikkantások. a reggel (iszonyatosankorahajnal...) egy másik világ. kezdődik az anatómiazhra való készülés második napja. persze kávéval. ha koffeint nem is, placebo-hatást biztos magába zár a háromazegyben, amivel felpörgethetem az arousalszintem...

kicsit dezsavű, nem is a ma képe, de a lényeg, hogy nem vagyok függő. ma például nem ittam. pedig volt anatómia. a lényegről mindig az jut eszembe, hogy "a lényeg, hogy a lényeg megvan. szeretsz. szeretlek."-pedig nem is volt meg a lényeg már akkor se. a ma lényege, ami a kórházsorozatban. "átérezni és tudni nem belehalni." ez. a másik meg, hogy "ha elásnám magam talán érhetnék még..." vagy valahogy így. azt se én mondtam. így megy ez. így nem megy.

ilyesmik a hétköznapok.

új értelmet nyert az álmokat kergető vasárnap délelőtt. majd lefestem egyszer.
imádtam ma veled lenni.
 

a mai napnak annyi képe van... a tegnapinak is. így megy ez. egy hétig semmi, most meg nyolc olyan képet tudnék felrakni egyszerre, ami mind sokat jelent, és mind olyan pillanat, amit érdemes.

de nem. majd inkább egyenként. hátha megint egy hétig nem lesz mit fotózni...

Barangoló teaház, Júlia kávé, Misztrál koncert 2009

reggel.
madách pályázatra, Varró Dani reggel című verséhez illusztráció. az egyik.