döbbenetes dolog, hogy szombat reggel hét óra tíz perckor a világ (=a kollégium) olyan, mint valami zombitelep. ember sehol, csak szuszogást hallani, még tányérzörgést se, de komolyan. és emellett madárcsiripelés és fácánrikkantások. a reggel (iszonyatosankorahajnal...) egy másik világ. kezdődik az anatómiazhra való készülés második napja. persze kávéval. ha koffeint nem is, placebo-hatást biztos magába zár a háromazegyben, amivel felpörgethetem az arousalszintem...

 "hajnal volt, hajnal volt..."

"objektum minden olyan dolog, ami él és mozog és nem él és nem mozog..."

...de egyszer csak eljött és tűzbe borult a világ...

ez. ez lesz a következő. kép, fotó. vettem ma narancssárga festéket. egyesével kell színeket venni, pici dobozban, az egész nam nagyobb egy köbcentinél. de mire képes?!... narancssárgát, lilát és zöldet. ezek már tényleg csak kiegészítő színek. kész luxus. négyszáz pénz darabja. és lapot is. gyönyörű aquarelllapot lehet most kapni a Blondellben, akit érint a dolog, mindenképpen nézze meg. és vegyen. vagy hát azt nem mondhatom, hogy vegyen, mert még nem festettem rá. de fogok. előbb vagy utóbb. mindig ez van. zavarba jövök a drága dologktól, és nem merek vele/rá alkotni.

tűzbe borult a világ. napok óta gondolkozom, hogy miért van az, hogy minden, de tényleg, minden áldott nap eszembe jut, hogy nem tudok nem gondolni rá, hogy beszélek hozzá gondolatban, mintha még mindig velem lenne. pedig nincs, mert tudom, hogy ha valóban itt lenne, nem szólnánk egymáshoz. milyen már ez...

ismeritek biztos:
...Ezután újra eltűnt az a tűzszemű lány
Egyik hajnal után, s valahol
Távol láttam újra lobban egy láng.
Ezután mindig vágytam már a tüze után
Újra eljön tán
Újra megéget, s a föld és az ég velem ég...
 

hiányzik.
ezt fogom lefesteni.