"...az a röppenés, amelyet úgy vártam, tulajdonképpen meg sem született, csak az én képzeletemben. Így hát egy képzeletbeli röppenés haldoklik az ágyamon, és lassan kihűl. És látod, így maradnak el az embertől lassan mindazok a dolgok, amelyeket apróságoknak szokás nevezni, pedig egy egész világ van bennük..."                           (Dallos Sándor)

"...Ő legbelül egyedül marad, s elhordja magában a fájdalmat néha esztendőkig is. Nem mutatja, végzi a maga munkáját, de benne van. Együtt él vele, s csak soká kopik ki belőle. Ha egyáltalában kikopik..."             Dallos Sándor-A nap szerelmese

olyan jó ez a könyv. olyan jók ezek a mondatok. "kilépett a homályosodó, viharral terhes világba..."

meg az, hogy "oly boldog volt, hogy énekelt benne a vér". vagy hogy "a hőség szinte őrjáratokba állva csavargott az utcákon. A fák levelei poros és béna szárnyakkal csüngtek a fákról, az ablakok sarkai szivárványszínűre vakultak...A bihari hegyek felől jött ugyan valami kis szellő, de útközben az is annyi meleget szedett fel, hogy mire ideért, mindennek lehetett mondani, csak hűvösnek nem. Akit elért, úgy érezte, mintha valami kiszáradt patakmeder ásítását fognák fel fáradt idegei."

szóval hogy jó. egyszerűen jó. rég nem hallott és sosem ismert szavak, mégis valahonnan legbelülről.